A coaching számomra hivatás

Az én életemben 21 éves koromig semmilyen területen sem volt jelen a tudatosság. A szót, hogy: TUDATOSSÁG, felnőtt koromig talán nem is hallottam. A napok csak teltek, azzal a különbséggel, hogy nyáron szandált, télen pedig csizmát húztam a lábamra.

Te tudod, hogyan élj boldogan? Én segítőként ma már ebben segítek. Olvasd el a lap alján!

Összefüggésekről, okokról, miértekről, következményekről, érzelmek megnevezéséről, jelenről és jövőről nem tapasztalam diskurzust. Az érzések megélése sem volt napirenden.

Sokáig nyomtam el az igazi önmagamat, éltem félelmekkel. Sötétben tapogatóztam, fogalmam sem volt arról, hogy a saját sorsomnak én vagyok a kovácsa. Csak sodort az élet, amerre akart. Ebből kifolyólag a felelősségvállalás sem volt igazán az erősségem és igen, jó példa, minta sem volt előttem.

Ahogy talán te is, kedves olvasó, keresed a megoldást az életed problémáira, én is éppen így voltam ezzel. Faltam a könyveket és segítőkhöz jártam, tanfolyamokat végeztem el, hogy mániától szabaduljak és a kapcsolataimat rendbe rakjam. És akkor elkezdtem jobban lenni. De ez nem volt elég. Mert ez csak a felszín kapargatása volt.

Akkor hajtottam fel a gyorsító sávra, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy az életem egyetlen területe sincs rendben.

Úgyhogy - ahogy az akkoriban tőlem megszokott volt - biztonsági kötél nélkül kiugrottam a pics@ba az ismeretlenbe, ezzel totálisan felforgatva az egész életemet.

Jelentem, megérkeztem és jól vagyok. Rengeteget büdös, sz@ros gödröt jártam be, elképesztő mélységekben voltam, de mindegyből kiemeltem magam és közben felismertem, hogy segítőként is dolgom van.

Idegen emberek nyíltak meg nekem bárhol és bármikor. Képzeld el, hogy értékesítőként dolgozol és a leglehetetlenebb helyen azt mondja neked a potenciális vásárló, hogy nem azért jött, hogy a nagyösszegű szerződést megkösse, hanem azért, mert a telefonban a hangodat meghallva azt érezte, hogy veled beszélgetnie kell.

Ezekben az időkben nyolc évig publikáltam a személyiségfejlődésemről a Kineziológia magazinban, mely idő alatt folyamatosan az a visszajelzés érkezett felém, hogy jó, hogy kimondom, amit senki vagy csak nagyon kevesen.

Most már 20 éve járom az önismereti utamat és imádom. Még mindig meg tud lepni és még mindig tud nehéz és büdös lenni, de a folyamatos munka folyamatosan hozza az eredményeket.

Önazonos életet élek, felvállalom önmagam, a választásaimat, a döntéseimet, az akaratomat, a vágyaimat.

Nagyon hangosan nevetek, csúnyán káromkodom, szerelmese vagyok a hard technonak, az operettnek és a 90-es évek zenéjének, egyensúlyba raktam az életemben a racionalitást és az emocionalitást, átlagon felüli felelősségvállalással élek és elképesztő intuícióval és együttérző képességgel rendelkezem, az időmenedzsment mestere lettem.

Fekete öves határhúzó és nemet mondó vagyok. Nem vicc, annyira könnyedén megy és olyan erővel tolul ki belőlem, hogy előfordul, hogy cuki, visszahúzódó, halkszavú coaching partnereimnek meg sem kell tanítanom, csak úgy átszáll beléjük és csinálják.

Egyre inkább teljesedem, jól vagyok. Sokat vigyorgok annak ellenére is, hogy vannak kihívásaim. A megoldandó helyzetekre tanulásként tekintek, mert emelnek, fejlődöm és több leszek általuk, ez már életfelfogás számomra. Élvezem.

Azt mondják, hogy hiteles vagyok és jó a környezetemben lenni.

És hogy nagyon érthetően és pontosan beszélek, ami azért jó, mert könnyűvé teszi a folyamatok, helyzetek, összefüggések megértését, könnyebb így haladni.

Mottóm: "Szorítsd össze a seggedet meg a fogadat, aztán csináld, menni fog!"
Most ott tartok, hogy bármikor lépek térdremegve is.

És képes vagyok arra, hogy erre téged is megtanítsalak és felkészítselek.