Gyakran ismételt kérdések
Kérdezek. Hatékony kérdéstechnikával, melynek célja, hogy az elakadás, amellyel felkerestél,
feloldódjon. A válaszok, kulcsok, megoldások ugyanis megvannak benned. Ezt segítem belőled ki a térbe.
De nemcsak kérdezek, hallgatok is, ha arra van szükség. Ha szükséges ventilálnod vagy időre van szükséged. Sok eszközzel dolgozom, melyek mind abban segítenek téged, hogy célt érj.
A cél azt jelenti, hogy az adott problémádra megoldást találunk.
Ha azzal a problémával keresel fel, hogy mindent megtettél, de a párkapcsolatod nem tud
kiteljesedni, te pedig az évek alatt már önmagadat is elvesztetted és nem tudod végigvinni egyedül a
szakítás, válás folyamatát, akkor a te célod a szakítás/válás.
Intuitív life coachingon kívül tanultam még logoterápiát, sématerápiát, tranzakcióanalízist és integrál
pszichológiát, ezeken kívül pedig sok más hatékony és fontos eszközt elsajátítottam. Úgy, mint:
naplózás, identitás ábra, SWOT analízis, 9 élet gyakorlat, körforgás ábra.
A coaching a jelenből a jövőbe tart, célja, hogy célba érj. Növeli a tudatosságot, önismeretre,
cselekvésre sarkall, javítja az életminőséget. Csökkenti a stressz szintjét, segíti a konfliktusok
kezelését. A coaching által magabiztosabbá, motiváltabbá válhatsz és teljesebb életet élhetsz.
Az előzetes konzultáció egy telefonbeszélgetés, melynek során átbeszéljük, hogy mit tudok számodra
nyújtani. Feltárod a problémádat, elakadásodat, tisztázzuk a kereteket és egyéb információkat.
Az üléseket általában online formában tartom, tehát a távolság nem akadály.
Székesfehérváron szép időben dolgozom a természetben is, többször kötöttem össze az aktuális ülést
egy sétával. Ez általában attól függ, hogy érzékelem-e, hogy erre van szükséged vagy esetleg te
magad jelzed, hogy így komfortosabb, hatékonyabb, jobb neked.
Kávézóban is tartok üléseket, ez is megegyezés kérdése.
Az én területem a válásmenedzsment és a szakításkísérés valamint foglalkozom az önfelvállalás
témájával és az időgazdálkodással is.
A honlapomon: www.coachingszekesfehervar.hu vagy telefonon: +36 70 603 32 64
60-80 perc.
Az ülés vagy alkalom, a találkozónk, melynek során a megfelelő ritmusban dolgozunk azon, hogy az
elakadásodat feloldjuk. Az ülések/alkalmak összességét folyamatnak nevezzük.
Általában hetente, de ebben közösen egyezünk meg. Több dologtól is függ.
Minimum 3-5 alkalom, de van, hogy az első cél elérése után kitűzünk egy újabbat, aztán ismét egy
újabbat, így akár egy évig is dolgozhatunk együtt.
A folyamatunk utolsó ülése a záró ülés, melyen értékeljük a munkát. Majd bizonyos idő elteltével
felkereslek telefonon utánkövetés gyanánt. Ez egy érdeklődés a hogylétedről.
Alapvetően nem. Ha azonban kapsz tőlem elvégzendő gyakorlatot vagy házifeladatot, akkor számítok
rá, hogy azokat elkészíted. Ez a te érdeked. Persze, emberek vagyunk, ha nem sikerül, nem sikerül. De
tudd: célt érni érkeztél és nem kifogásokat gyártani!
Két esetben ajánlom.
Azok számára, akik mozdulni, javítani, cselekedni akarnak, de még nem tudnak. Ebben az esetben
általában azt a célt tűzzük ki, hogy először is cselekedni tudj. Megvizsgáljuk, hogy mi blokkolja a
cselekvést. Majd feloldjuk és kitűzzük azt az eredeti célt, ami miatt megkerestél.
Azok számára, akik lépni, mozdulni, cselekedni akarnak.
Csoportos konzultációkat is tartok, erről a honlapomon és a Facebook oldalamon tudsz tájékozódni.
9000-15000 forint között vállalok egy ülést. A díjazás meghatározása komplex.
Az adataid megadása után számlát küldök e-mailben és átutalással tudod rendezni. Személyes
alkalom esetén lehetőséged van készpénzben.
Függőségtől, fóbiáktól szenvedőknek, mentális problémákkal küzdőkkel nem tudok folyamatokat
vinni.
A coaching csak akkor foglalkozik a múlttal, ha feltétlenül muszáj. Akkor is csak a szükséges
mértékben.
Ez teljesen egyedi és sok dologtól függ. 1-3 alkalom általában szükséges ahhoz, hogy előremozdulást észlelj.
Mi történik, ha nem tudok részt venni a következő alkalmon?
Ezekre az alkalmakra készülök és számomra is cél, hogy haladj. Figyelembe véve, hogy figyelek a privát szférámra is, kérlek, ha lehetséges tájékoztass az alkalmunk előtt 24 órával. Amennyiben ez nem lehetséges, az alkalom díjának az 50%-a kerül kiszámlázásra.
Van ilyen és természetesen dönthetsz és a döntésedet tiszteletben tartom. Arra foglak kérni, hogy gondold át alaposan, hiszen ezzel a munkánk egy része, azok, melyek gyümölcsei még nem értek be, már nem fognak beérni. Lezáró alkalmat ebben az esetben is tartunk.
06 70 603 3264