Hogy vagy?

Amikor megkérdezi a gyereked, hogy HOGY VAGY és te azt válaszolod, hogy jól, vagy amikor megkérdezi tőled, hogy MI A BAJ és te azt feleled, hogy semmi, MIKÖZBEN NYILVÁNVALÓ, HOGY DÜHÖS/CSALÓDOTT/FESZÜLT/AGGODALOMMAL TELI VAGY, akkor éppen hazudsz neki.
Tetézi a bajt, ha TE őtőle teljes őszinteséget vársz el, kötelességként akasztod a nyakába és büntetéssel sújtod, ha nem eszerint viselkedik. (Büntetések: csenddel verés, verbális megalázás, bűntudatkeltés, bűnbakként való megnevezés, mártírkodás/önsajnáltatás.)

Ez most biztos fájt.
Nos, tudj róla, a gyereknek is fáj a kamuzásod. (És meg lesz a következménye, amit TE SEM FOGSZ MEGÚSZNI. 😊)

Amikor egy ilyen fontos kérdésre nem válaszol a szülő - az okokat hagyjuk is… - akkor a következő minőségektől fosztja meg a gyermeket:
A közös bizalom építésétől. Attól, hogy a szülő által, érzésekről kapott információkat érzéseken és szellemi tevékenységen keresztül tanuljon feldolgozni, ismerkedjen az efféle „teherrel”.
Annak a megtapasztalásától, hogy betekinthessen a szülő belső világába. Abból érzi igazán egy gyermek, hogy bizalmat szavaz neki a szülője és egyúttal fontos minőségre tanítja. A gyerek ezáltal tapasztalja meg azt is, hogy a szülő akarja/képes tanítani, beengedni vagy sem.

A HOGY VAGY kérdésre adott válasz, reakció, egyébként elképesztő pontossággal mutatja be az embereket.
Kiderül például általa, hogy nagyon sokan nem tudnak/nem akarnak a negatív érzéseikhez kapcsolódni. Nem tudják felismerni, megnevezni, aztán pedig kimondás által felvállalni.

(Magyarországon az emberek java erre a HOGY VAGY kérdésre azt válaszolja, hogy „jól”, de körbenézel az utcán és javarészt csak búval b*szott/irigy/merev embereket látsz.)

Felvetődik a kérdés:

Ezek az emberek tudják, hogy ilyenkor nem őszinték?
És azt tudják, hogy ilyenformán nekik sem lehetne őszinteséget várniuk a másik féltől?

Azt szűröm le az emberek kinyilatkoztatásaiból, hogy az emberek java:

1. Az őszinteséget elvárja, mint a másik fél kötelességét
2. Az őszinteségre jogként tekint (joga van tudni a tényeket)
3. Az őszinteség fogalmával abszolút nincs tisztában
4. Nem őszinte
5. Büntetéssel sújtja az őszíntétlen embert

Az emberek java az őszinteséget valahogy így definiálja:

Én mondom meg, hogy kinek, milyen mélységben kell velem szemben őszintének lenni, de általánosságban, a velem szemben álló/nekem fontos személy, akivel valamennyire is „szoros” kapcsolatban vagyok, számoljon be a „bűneiről”, mert vele született KÖTELESSÉGE és nekem JOGOM VAN tudni, tehát valljon színt és ugyanígy kötelessége minden olyan más tényt, eseményt, helyzetet, változást is közölni, ami az ÉN ÉLETEMET NEGATÍVAN BEFOLYÁSOLJA és/vagy hátrányom következhet belőle és/vagy jelentősen megváltoztatja az életkörülményeimet. Azon okból kell közölnie velem a tényeket, hogy én arra fel tudjak készülni és ne érjen SEMMILYEN kellemetlenség, ne kelljen kilépnem a komfortzónámból.
Az érdekel, nekem az számít, ami javarészt rólam szól, engem érint, nekem fontos, minden mást kb. lesz*rok, pláne a nagyon belső, mély ügyeidet, helyzeteidet. Ha nagy, akkor lehet, hogy érdekel a megnyílásod, de a kicsi nem nagyon fog izgatni. Tehát kb. téged is lesz*rlak.

És, hogy mi a fontos, mi számít, mit akar tudni a főszereplő?

Azt találd ki egyedül, mert nem ereszkedik le hozzád, hogy közölje és egyébként is illik tudnod. Vagy:
Ő maga sem tudja igazán, hogy mi a fontos vagy gőze sincs róla, de lusta és/vagy túl kényelmes ahhoz, hogy utánajárjon azért, hogy aztán azt kommunikálni tudja irányodban.

(De ő is boldog és teljes életet akar élni, elégedetten lefeküdni, egészséges kapcsolatokatban létezni és jobb világot is akar. Cuki!)

Mindeközben az őszinteség valami ilyesmi:

Megnyílás. Mindenféle terelés, ferdítés és átalakítás, hozzárakás vagy abból való leszedés nélkül kirakom az asztalra azt, amit érzek és gondolok, nagyjából akkor, amikor éppen érzem és gondolom még akkor is, ha adott helyzetben nagyon nehéz és amit kiraktam az asztalra, azt nem használom arra, hogy másokat vagy helyzeteket a saját előnyömre változtassak. Mindezeket játszmamentesen. (Nem manipulálok, nem befolyásolok.)
Az érzéseim és gondolataim összhangban vannak a tetteimmel. Azt teszem, amit mondok és azt mondom, amit gondolok így az őszinteségemet a hitelességem is támogatja. Az őszinteség létforma, magatartás, nemcsak pofázás és fennen hirdetett hangoztatása annak a mondatnak, hogy: Én sosem hazudok!

És a gyerek pont így jár el. Kérdésfeltevéskor és válaszadáskor is. A gyerek nem tehet arról, hogy a szülei fogalomzavarban élnek, viszont rendesen megszenvedi azt. De mondom, a szülő sem fogja megúszni a tudatlanságát következmények nélkül.

Szóval nem árt vizsgálódni arról, hogy mit érzünk. Tudatosítani, megnevezni, elfojtás helyett megengedni magunknak megélni és aztán megtanulni válaszolni a kérdésre: Hogy vagy?

- Dühös vagyok.
- Fáradt és kimerült vagyok.
- Csalódott vagyok.
- Magányos vagyok.
- Feszült vagyok.
- Megalázott vagyok.
- Kihasznált vagyok.
- Cserbenhagyva érzem magam.
- Kétségekkel telve érzem magam.

És MIÉRT érzed így magad?
Arra is meg lehet találni a választ.

Nem írtam azokról, akik a pozitív érzésekkel állnak hadilábon. Vagy azokkal IS. Ugyanis alapvetően azok ki nem mondásából nem származik olyan nagy mértékű baj, de jelzem, azok megélésének és kommunikálásának hiánya is baj forrása lehet.

FLG