Padlón 3. rész

A harmadik verziónak volt egy rendkívül emlékezetes alkalma.

Besokkalva mérgelődtem és mivel nagyon kimerült is voltam, ágyban fekve történt ez az egész tépelődés.

A gondolatörvény semmi jóra sem vezetett és már ideje volt kiemelnem magam a katyvaszból, ezért a párom hatására elhatároztam, hogy edzem egyet.

Azt a mentális erőmennyiséget, ami a megmozduláshoz kellett, nem tudom leírni.

Emlékszem, hogy minden végtagomat ólomsúlyúnak éreztem. Valahogy elvonszoltam magam a nappaliba és elővettem a súlyzómat. Akkor észrevettem, hogy át kellene öltözni edzős cuccba, de azonnal tudtam, arról szó sem lehet. Ha visszamerészkedem a szobába a szekrényemhez, egy pillanat alatt ismét az ágyban találom magam.

Kócos hajjal, otthoni rongyokban kezdtem neki.

Amikor a súly a kezembe került, azonnal éreztem, hogy máris valami változott. Azon nyomban jobban lettem egy hangyányit. Az edzésről kizárólag jó élményeim vannak. Feltételezem, hogy felrémlett bent valami és valószínűleg az is pozitív hatással volt a hangulatomra, hogy legyőztem magam.

Úgy terveztem, hogy addig edzem, amíg azt érzem, ki tudom jelenteni, hogy jól vagyok. Nem számított, hogy az azt megelőző napokban melyik gyakorlatból mennyit csináltam, sőt! Megengedtem magam, hogy azt csináljam, ami jól esik, de azokból annyit és addig, míg jól leszek.

Majdnem kétszer (!) annyi ismétlés kellett, mint általában, pedig egyébként sem lazsálom el a tíz kilóval „ügyeskedést”.

Nagyon kemény volt, élénken él bennem és talán örökre emlékezni fogok rá. Egyrészt, mert magamat győztem le és ennél kevés dolog van nehezebb. Másrészt pedig azért, mert ezzel sémát is törtem és az életem egy újabb területén tanultam meg határt húzni.

Ezt a sémát azzal kezdtem kitakarítani az életemből, hogy az addig megszokott padlóra kerülést cselekvésre váltottam.

A határhúzás pedig úgy kapcsolódik ide, hogy tudatosult bennem, rosszat tesz nekem, ha több időt hagyom magam ebben a szenvedésben, mint szükséges.