Padlón 5. rész
Szóval újabb szintlépés, azonnal.
Leírom nektek ezt a történetet is.
Jól indult a reggel, legtöbbször úgy szokott. Szeretem a reggeleket. Csakhogy Szóval újabb szintlépés, azonnal.
Leírom nektek ezt a történetet is.
Jól indult a reggel, legtöbbször úgy szokott. Szeretem a reggeleket. Csakhogy az autóba ülve bevillant egy-két meg nem oldott ügyem. Ez egyből feszültséget generált és hipp-hopp a negatív spirál alsó szakaszán találtam magam. „Aj, még ez is, meg az is. Tököm tele! És minden sz@r!”
De azon az emlékezetes napon, mikor a súlyt mindenféle érzés ellenére a kezembe vettem és edzeni kezdtem, megtanított a helyzet és az agyamba véste, hogy képes vagyok főnök lenni az érzéseim és a gondolataim felett. Azzal, hogy megtapasztaltam, hogy ÉN irányítok!
Totál negatív, ágyba esős hangulatban indultam munkába és tíz perccel (!) később már újra jól voltam.
Ha elönt a sz@r, még van, hogy megadom magam. De nem mindig és már nem tud hosszú órákra uralkodni felettem. Leírom:
Fontos tudni, hogy ez az autós sztori közvetlenül az első azok után, hogy az edzés által kiemeltem magam a gödörből.
Éreztem, hogy nem jó. Nem akarok negatív és rossz kedvű lenni. Órákat visz el, semmi eredményre nem vezet. Nem akarom. Én jól akarok lenni.
Hát, bevillant a semmiből, hogy akkor helyre rakom magam, de minél gyorsabban. Rohamtempóban követték egymást a bevillanó gondolatok, melyeket mind előremutatónak gondoltam, úgyhogy meg is adtam magam nekik.
Nagy levegőt vettem és higgadtan végigpörgettem azt, ami bennem zajlik.
Azóta így történik tehát:
Ha jönnek a negatív, lehúzó gondolatok én azonnal nagy levegőt veszek és arra fókuszálok, hogy higgadt akarok maradni. A saját érdekemben. Mert nekem ez a jó és erre van szükségem és megadom magamnak a békés végiggondolás lehetőségét, mert jót akarok magamnak. Ez rendkívül spirituálisnak hangzik, de így van. Rengeteg önmunka volt idáig eljutni, be kell valljam, pár éve én is csak pislogtam az ilyen történetek hallatán.
Ezután következik a józan paraszti ésszel való gondolkodás, az őszinte vallomás, a felelősségvállalás és az elfogadás/megbocsátás.
Végigpörgetem, hogy mi a gond. Mikor döntöttem rosszul, kinek mondtam igent a nem helyett, tehát mivel okoztam magamnak feszültséget. Rábólintok: „Így volt, ezt én csináltam. Hogy kellett volna? Így és így! Oké, akkor legközelebb erre törekszem.”
És magamnak jót akarva valóban törekszem erre. Hűen! Akkor is, ha konfliktust szül, akkor is, ha kényelmetlen beleállni. Mert magamat választom!
Korholom magam egy kicsit, mert nem vagyok barátságban azzal, ha hibázom. (Egész pontosan sz@rban vagyok vele, de dolgozom ezen is.) De tudod, hogy mi van? Magamra parancsolok. Kijelentem józanul és határozottan, hogy ember vagyok és ebben a szent pillanatban is éppen fejlődöm a saját erőmből. Tehát lehet, hogy hibáztam, de nem megyek el az érem másik oldala mellett. Hogy emelkedem.
Általában egyébként nem tíz perc alatt emelem ki magam a spirálomból. (De jó tudni, hogy mikre vagyok képes, mert volt olyan napom, amikor ezt nem próbaképpen csináltam, hanem muszáj volt.)
Jelenleg harminc perc vagy egy óra. Teljesen más a dinamikája, mint anno. Kevésbé thrilleres.
Említettem feljebb, hogy még van, hogy megadom magam. Bizony, tudjatok róla, még mindig ágynak tud dönteni a sz@r. De kevés időre, ritkán és közel sem kerülök olyan mélyre.
Van kiút, lássátok meg!
