Elképesztő és fájdalmas leckéink
Elképesztő leckéket tanulunk meg és elképesztően nagy fájdalmakon megyünk keresztül, mire megértjük, hogy nem kell elképesztő leckéket megtanulnunk...
Az Élet - ki, hogy nevezi - nem tehet arról, hogy mi fogalomzavarban élünk és nem tudjuk, mit jelent a biztonság, a szeretet vagy a boldogság.
Az Életnek nincs bűne feladata van: Tanítani minket. És nem tehet arról sem, hogy nekünk arről sincsen - sokáig - fogalmunk, hogy tanulni érkeztünk.
Az Élet a tanítás okán és céljából mindig a nekünk megfelelő eseményekbe helyez bennünket és pontosan azokat az embereket állítja elénk, mellénk, "ellenünk", akik a legmegfelelőbben tudnak minket aktuálisan tanítani. És az Élet mindig szelíden kezdi...
Nem az Élet bűne, hogy mi nem tudunk arról, hogy neki feladata és célja, hogy minket tanítson. Ez jelenti, hogy tanulni és tapasztalni érkeztünk az árnyékvilágra.
Nem az Élet bűne, hogy mi, a tudatlanságunkból kifolyólag oda tartjuk az arcunkat az ötvenegyedik pofonért is, mert a tizediknél még nem láttuk meg, amit meg lehetett volna, ha...
Nem az Élet bűne, hogy mi a vakságunkból kifolyólag nem látjuk az első, apró, szelíd jeleket.
Képesek vagyunk véresre veretni magunkat. Aztán egyszer csak nem kérjük tovább.
Mikor?
Amikor már eléggé fáj.
Akkor kezd el tudatosodni bennünk - és mi magunk is tudatosodni - hogy mit műveltünk évtizedeken keresztül.
Magyarul: Elkezdünk felelősséget vállalni az életünkért.
Elkezdjük keresni a válaszokat, az okokat és a megoldásokat. És: CSELEKSZÜNK.
Majd pedig kilyukadunk oda, hogy azok mind bennünk vannak, amire pedig szükségünk van, az pedig körülöttünk.
Ezzel pedig meg is szereztük az aktuális nagy fájdalmat, leckét.
Majd a következőt és így tovább.
Ezek valóban nagy fájdalmak, tényleg a szülés fájdalmához hasonlítható, nem véletlenül mondják, hogy az önismeretet/tudatosság útját járó ember folyton újjászületésben van.
De idővel, a tapasztalataink mentén bölcsebbé válunk és nem veretjük véresre magunkat, mert az apró, szelid jeleket végre, idejekorán észrevesszük.
Akkorra pedig már van bátorságunk, erőnk és önbizalmunk nemet mondani, arrébb menni, határt húzni.
Eszünkbe jut, hogy hová futhatott volna ki az aktuális esemény, ha ezt nem tesszük meg és rájövünk:
Tényleg nem kell mindig elképesztő leckék árán tanulni.
Nem kell, de szabad látni.
FLG
