Padlón 1. rész

Fiatal felnőttként, úgy húsz évvel ezelőtt másképpen borultam ki.

Amikor padlóra kerültem, dühös voltam az egész világra. Veszekedtem, elégedetlenkedtem, teljesen eluralkodott rajtam a düh és egyedül akartam lenni.

Ma már tudom, hogy a problémáim javát én gyártottam saját magamnak. Túl sokat engedtem meg másoknak. Így aztán átgyalogoltak rajtam. Sokaknak azt sem kellett volna megengednem, hogy az életem részei legyenek, de a megfelelés kényszere nagy úr és bizony engem is olyan profin irányított, mint manapság sokakat.

Nem tudtam nemet mondani és határt húzni, alárendelődő módon viszonyultam.

Ez az életfelfogás okozta, hogy időről-időre besokalltam. Ahogyan sokan mások is.

Folyamatosan pörögtek a gondolataim az emberekről, aki nem segítenek nekem, nem vesznek észre, bántanak, kihasználnak.

Így telt el pár óra, majd szépen lassan azt vettem észre, hogy a düh elengedett. Érted? Még ebben sem én irányítottam: nem én engedtem el, hanem a düh engem. Egyszer csak kiszabadultam a rabságból.  Mivel akkor még nem éltem tudatosan, nem irányítottam és nem befolyásoltam ezt a folyamatomat sem. Csak történt.